5próba Rióba

  2015. augusztus 29.   Druckversion
Elindult az olimpiai ötpróba rendezvénysorozat, augusztus 29-én, Velencén, három sportágban próbálhatják ki magukat a résztvevők.
A Magyar Olimpiai Bizottság – a 2016-os riói olimpia előtt egy esztendővel – elindította az olimpiai ötpróba rendezvénysorozatot, 5próba Rióba elnevezéssel.

A sorozat célja a mozgás, a sportolás népszerűsítése, a riói olimpia felvezetése a "Budapest 2024" kezdeményezéshez kapcsolódva, továbbá a már aktív szabadidő-sportolók számára új sportolási lehetőség biztosítása, a még inaktívak sportolásra ösztönzése, amelyen keresztül közelebb kerülhetnek a rendszeres mozgáshoz, az olimpiai mozgalomhoz, az olimpiai eszméhez.

Az 5próba Rióba eseménysorozat számtalan lokális rendezvény és sport aktivitás mellett tíz kiemelt sportrendezvényt foglal magába, melyek 2016 júliusáig kerülnek lebonyolításra.

Az egyik ilyen kiemelt rendezvény Velencén várja a sportolni vágyókat augusztus 29-én, a Velence Korzón.

Úszás, kerékpározás és futás szerepel a programban, mindhárom ágban rövid és hosszú távot is lehet teljesíteni, a versenyrendszerről és részvételi feltételekről a www.otprobarioba.hu honlapon tájékozódhatnak.

Az egész napos program reggel regisztrációval indul, a három versenyszám rajtja olyan időeltolással lett kialakítva, hogy akár mindhárom számot teljesíthessék a résztvevők.

A rövid és hosszú táv szintidő teljesítésének függvényében a résztvevők pontot gyűjtenek – mint valamennyi további 5próba Rióba eseményen is –, meghatározott mennyiségű ponttal a pontszerző sportoló sorsoláson vesz részt, az 5próba Rióba eseménysorozat fődíja egy két személyes út a riói olimpiára, melyet a MOB biztosít.

Találkozzunk a Velence Korzón augusztus 29-én, addig is, és ekkor is jó sportolást!

Versenyinformációk és részvételi feltételek a www.otprobarioba.hu honlapon.

Aktuelle Wetterlage

17 °C

Wassertemperatur: 11°C
11,77 km/h SW Wind
Luftfeuchte: 52%

Kulturkalender

MO DI MI DO FR SA SO
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Allgemeininteressantes

A Velencei-tó Kapuja és a Velence Korzó kamerákkal megfigyelt terület. Ezen felül - időszakosan - rendőri jelenlét is segíti munkánkat.
Ennek köszönhetően sikerült eredményesen közreműködni a rendkívüli események elhárításában, a bűncselekmények gyors és eredményes felderítésében.